szechenyi

Gyülekezeti kirándulás

1. alkalom

2018.03.23.

Gyülekezeti kirándulást rendeztünk, és az esemény úti célja Komárom volt, ahol a Komáromi erődrendszer magyarországi részét látogattuk meg. Vezetett túrán vettünk részt, melyen sok érdekességet hallhattunk történelemről, az erődrendszer felépítéséről, a szlovákiai részeiről, illetve az 1848-49-es szabadságharcban való szerepéről.

  

  

2. alkalom

2018.05.26.

Ismételten gyülekezeti kirándulást szerveztünk, az esemény úti célja a Balaton-felvidék több különböző pontja volt. Meglátogattuk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot, ahol vezetett túrán vettünk részt, melyen sok érdekességet hallhattunk a környék élővilágáról, növényekről és állatokról egyaránt. Megtudhattuk, a 2018-as évben mik az „Év természetvédelmi értékei”, és hogyan segíthetünk mi is megőrizni őket. Utunkat tovább folytattuk Sümeg felé, ahová a vár miatt érkeztük. Önmagában a kilátás is lenyűgöző volt, de emellett megtekintettük az állandó kiállításokat, a középkori ruhákat és a mindennapi élethez szükséges eszközöket. Lehetőségünk volt jelmezes fotózkodásra is, illetve kipróbáltuk a korra jellemző, hagyományos magyar ételeket.

  

3. alkalom

2019.05.25.

Az idei évben a kirándulás célja a Bakony megismerése volt. Első állomás a Bakonybélben található Szent Maurícius Monostor, bencés szerzetesei által működtetett manufaktúra és gazdaság megtekintése volt. A gyülekezet tagjai végigjárták a gazdaság területét is és megtekintették a szerzetesek által előállított termékeket is.  A következő látnivaló a Nemesvámos Balácán található Villa Romana villagazdaság megtekintése volt.  1984. május 18-án nyílt meg a régészeti park a látogatók előtt. A nyitás óta a védőépület alá került nagy lakóház számos régészeti, ill. képzőművészeti időszaki kiállításnak, hangversenynek, ill. konferenciának adott otthont. A balácai villagazdaság két épületét összekötő folyosóban a Veszprém megyében előkerült római kori faragott kőemlékek kiemelkedő darabjai kerültek bemutatásra. A II és III. között egy 300 m2 alapterületű mediterrán növényekkel, a római korban is ismert és használt fűszer- és gyógynövényekkel beültetett fűszerkert került kialakításra. Nemesvámosról Herendre vezetett az út, ahol a porcelángyár manufaktúrájában elsőként egy filmvetítés keretében ismerhették meg a látogatók a porcelánkészítés folyamatait, majd a csoport megtekinthette a porcelán készítés egyes folyamatait a manufaktúra keretein belül. A műemlék épületben lévő állandó kiállításon megtekinthették a kész termékeket, különböző stílusokkal és történelmi korokkal ismerkedhettek a kiállított tárgyakon keresztül. A kirándulás zárásaként a résztvevők elfogyasztottak egy vacsorát.