szechenyi

A Pályázatról

A projektcélok megvalósítását szolgáló tevékenységek közötti szinergikus kapcsolódások és lehatárolások bemutatása:
Az egyház és a civil szervezet elsődleges célja, hogy a projekt keretében megvalósítandó tevékenységek hozzájáruljanak az esélyegyenlőség fokozásához, az előítéletesség és a hátrányos megkülönböztetés elleni intézkedések véghezviteléhez. Egyházunk és az "Együtt Nádasdért" Faluszépítő és Fejlesztő Kulturális Egyesület működése során kiemelt figyelmet fordít a felmerülő közösségi igények megvalósítására és társadalmi problémák enyhítésére, kezelésére. A szervezetek, különösen a konzorciumba bevont partner alap tevékenységei közé tartozik az község élhetőbbé tétele, a hátrányos helyzetűek, romák, szegény családok felzárkóztatása, a társadalomba, de különösen a közösségbe való beilleszkedésük elősegítése. Eme célkitűzéseink megvalósítása érdekében számos közösségfejlesztő programokat valósítunk meg, melyek során mindenkinek lehetőséget biztosítunk a részvételre.
A projekt keretében megvalósítandó programjaink illeszkednek a pályázati felhívás alapvető célkitűzéseihez, kiemelten az alábbiakhoz:
Erősíteni szeretnénk a helyi közösségek tagjai közötti összefogást, a szolidaritást.

A célok közvetítésének, a programok megvalósításának fontos eleme önkormányzatok, civil- és egyházi szervezetek, iskolák, illetve felsőoktatási intézmények együttműködése.
A szabadidő hasznos eltöltésnek lehetőségét kívánjuk bemutatni a helyi fiataloknak.
Pályázati programunk a felhívásban megjelölt következő konkrét részcélokhoz kapcsolódik:
Szemléletformálás, társadalmi érzékenyítés
Társadalmi együttélés javítása
Egyházak hátránykompenzációs tevékenységének fejlesztése
Célcsoport önérdekérvényesítő és önszerveződési képességének kialakítása, fejlesztése
Prevenció (áldozattá, bűnelkövetővé válás megelőzése, szenvedélybetegség megelőzése)
Szolgáltatások adekvát, komplex rendszerré szervezése
Hatékony tevékenység-koordináció kialakítása
A társadalmi folyamatok hatására fokozódó szükség van a formálisabb, kisebb-nagyobb közösségeket létrehozó, erősítő, támogató tevékenységekre, ezáltal a támogatást igénylő szervezetek is eszerint alakították ki a projekt keretében véghezvinni kívánt tevékenységeket.

Megvalósítandó tevékenységek:


1. „Társadalmi együttélés javítása” (közösségfejlesztés, közösségi tér kialakítása és működtetése, közösségi rendezvények szervezése és lebonyolítása, közösségek formális szervezeti létrehozásának és fejlesztésének elősegítése, hátránykompenzációs tevékenységek): Közösségi rendezvények szervezése és lebonyolítása – Idősek napja, Gyülekezeti nap, Családfa ápolás rendezvények; Házas hétvége, Házasság hete programsorozat, Családos hétvége, Gyülekezeti kirándulás események; Ifjúsági óra, Idősek klubja programok; Gyermektábor, Ifjúsági tábor, Konfirmandus hétvége megvalósítása.

- „Szolgáltatásfejlesztés” (igény- és szükségletfelmérés, szolgáltatások felülvizsgálata, szolgáltatások kidolgozása/átdolgozása; szolgáltatási rendszer kialakítása, működtetése; szolgáltatások és a szolgáltatási rendszer monitorozása)

2. „Célcsoport ön-érdekérvényesítő és önszerveződési képességének kialakítása, fejlesztése”: Tréningek (foglalkozások) megvalósítása – Pszichodrámás önismereti képzés
- „Prevenció (áldozattá, bűnelkövetővé válás megelőzése, mentálhigiénés szolgáltatások, szenvedélybetegség megelőzése)”: Prevenciós tevékenységre való felkészítés a szakmai megvalósítók, közreműködők számára – vezetőképzések, presbiterek képzésének megvalósítása; Egyéni, csoportos és ismeretterjesztő alkalmak megvalósítása a célcsoport részére - Biblodráma
A projekt során a pályázó az esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempontokat érvényesíti:
- a projektre vonatkozó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jogszabályokat betartja
- nyilvános eseményeken, kommunikációjában és viselkedésében esélytudatosságot fejez ki
- a szervezet döntéshozói, munkavállalói számára esélyegyenlőségi képzést tart
A tervezett tevékenységek mind a közös céljainkat szolgálják, azok egy tematikára épülnek, így szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
A projekt megvalósítás helyszínei a Körmendi járásban fekvő Nádasd településen találhatóak (Kossuth út 66. és 68.). Nádasd az Őrségi Nemzeti Park peremterületén helyezkedik el. Lakóinak száma jelenleg 1352. A település a 290/2014. (XI.26) és a 105/2015 (IV. 23.) Korm rendelet szerint nem besorolható járásba tartozik. Nádasd község testvér-iskolai kapcsolatot létesített az erdélyi Alsósófalvával, valamint négy Nádasd nevű községgel: Borsodnádasd, Mecseknádasd, Nádasdladány, Csallóköznádasd (Szlovákia).


Nádasdon ma már csak néhány család és vállalkozó foglalkozik mezőgazdasággal, állattenyésztéssel. A lakosság nagyobb többsége lakóhelyétől távol keresi meg kenyerét, Szentgotthárdtól Vasvárig, Szombathelytől Zalaegerszegig, vagy még távolabb. Legtöbben Körmenden találtak munkát. Néhány család fuvarozásból, vagy különböző szakmákban vállalkozóként él meg.
A projekt keretében véghezvinni kívánt tevékenységek elsődlegesen a Nádasd, Kossuth út 66. szám alatt, a Nádasdi Evangélikus Gyülekezet házában kerülnek megvalósításra, amely egy családi házból és gazdasági épületből átalakítva magába foglalja az istentiszteleti termet és lelkészi lakást, valamint az 1983-ban épített harangtornyot, két haranggal. A másodlagos megvalósítási helyszín a Kossuth út 68. szám alatt létesítendő új Diakóniai Intézményi épület lesz, mely tetőterének átalakítását a pályázat keretében tervezzük elszámolni. Az épület tetőteréből egy közösségi teret szeretnék létrehozni, mely az átalakítást követően alkalmas lesz a projekt keretében megvalósítandó programok, képzések véghezviteléhez.
A támogatást igénylő szervezeteknek a jelen pályázat keretében megvalósítandó fejlesztésen kívül nincs olyan 2014-2020-as időszakban megvalósítandó, vagy megvalósítás alatt lévő projektje, ezért az azoktól való lehatárolások és a kettős finanszírozás elkerülését biztosító intézkedések bemutatása részünkről nem releváns. Továbbá, a projektben résztvevők egyike sem részesült támogatásban az EFOP-1.3.5-16 „A társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” című felhívás, valamint az EFOP-1.3.6 „Ifjúsági kisközösségi együttműködések támogatása” című felhívás keretében és nem is nyújtott be ezekre támogatási kérelmet.

Szakmai program-elemek:
 

1. Beruházás
A támogatás egy részéből az új Diakóniai Intézményi épület tetőterét szeretnénk kialakítani egy olyan közösségi térré, mely alkalmas lesz a gyülekezet és az egyesület különböző alkalmainak a befogadására, mint például ifjúsági órák, képzések, munkatársi megbeszélések, értekezletek, valamint e szakmai program keretében megvalósítandó rendezvények, programok megvalósítására.
Helyiséglista: közösségi tér, mosdók, raktárhelyiség (nem használt bútoroknak, játékoknak, iratoknak), lelkigondozói/lelkészi szoba/vendégszoba.
A közösségi térben szeretnénk egy kiszolgáló pultot (KIE kávéház), asztalokat, székek, beszélgető sarkot babzsák fotelekkel.

2. Képzések

a) Hatékony együttműködés a gyülekezetben (E-000861/2014/D153)
Résztvevők száma: minimum 10 fő, 2 alkalom, 6 óra

b) Hatékony együttműködés fejlesztése a gyülekezetben (E-000861/2014/D154)

Résztvevők száma: minimum 10 fő, 1 alkalom, 8 óra


c) Pszichodráma önismereti képzés
Képzés célja a résztvevők önismeretének fejlesztése, társas és párkapcsolatainak gyógyítása, lelki sérülések korrekciója.
A pszichodrámát az önismereti fejlesztésben, közösségformálásban, konfliktuskezelés-, személyes hatékonyság fejlesztése során fogjuk alkalmazni.
Célcsoport: fiatal felnőttek
Résztvevők száma: 15 fő/csoport. 10 alkalom, 2 óra/alkalom. (hetente vagy kéthetente) Két turnus: 2018 és 2019. böjti időszakában.


d) Bibliodráma
Képzés célja a résztvevők önismeretének fejlesztése, társas készségek elsajátítása bibliai történeteken keresztül. Hitmélyítés, spirituális élet gazdagítása az adventi időszakban.
Résztvevők száma: 15 fő/csoport, 10 alkalom, 2 óta/alkalom (hetente vagy kéthetente) 2018. ádventjében

3. Táborok szervezése, lebonyolítása a társadalmi együttélés javítása érdekében
a) Gyerektáborok: 50 fő, tábor 3 alkalommal, 16 nap/alkalom; 7-12 éves korú gyermekek számára
b) Ifjúsági tábor: 50 fő, tábor 3 alkalommal, 16 nap/alkalom; 13-18 éves korú fiatalok számára
c) Konfirmandus hétvége: 50 fő, tábor 3 alkalommal, 16 nap/alkalom; 13-18 éves korú fiatalok számára


4. Rendezvények:
a) Házas hétvége: 2018. februárjában (házasság hetében) 10 házaspár részvételével egy hétvége (péntek, szombat, vasárnap) eltöltése. Cél: házastársi kommunikáció fejlesztése, a kapcsolat megerősítése a Házas Hétvége Mozgalom módszertanával.
Résztvevők: 40 fő, 8 alkalom, 4 óra/alkalom.
b) Idősek napja: Nádasd községen élő idős emberek rendezvénye, melyet a konzorciumi partnerrel közösen szervezünk. Részvevők száma: 60 fő, az Egyházközség által 4 alkalommal, a konzorciumi partner által 2 alkalommal szervezve, 6 óra/alkalom 2017 és 2018-as év programja.
c) Gyülekezeti nap: közösségünk olyan alkalma, mely egy egész vasárnapot ölel fel, istentisztelettel, kulturális és szórakoztató programokkal, gyerekek számára külön foglalkozással. Célcsoport a gyülekezet egésze. Részvevők száma: 60 fő, az Egyházközség által 4 alkalommal, a konzorciumi partner által 2 alkalommal szervezve, 6 óra/alkalom 2018 és 2019-es év programja.
d) Családfa ápolás - Tündérkertben: rendezvényünk célja a Tündérkertben már fát ültetett családok meghívása azzal a céllal, hogy újból megerősítsék a település illetve a gyülekezet iránti elköteleződésüket. Családfájuk (őshonos gyümölcsfákról van szó) gondozására is lehetőséget ad az alkalom. S valódi családjukról, a család, családi szerepek fontosságáról előadás és beszélgetések formájában gondoskodunk. Továbbá újabb fa ültetésére hívnánk meg azokat, akik még nem ültettek „család”fát kertünkben. Részvevők száma: 60 fő, az Egyházközség által 4 alkalommal, a konzorciumi partner által 2 alkalommal szervezve, 6 óra/alkalom 2018 és 2019-es év programja.

5. Esemény:

a) Házasság hete – programsorozat, előadássokkal. A 2018-ban meghívott házaspárok kapcsolatot erősítő és mélyítő találkozása után 2019-ben egy előadássorozattal emlékeznénk meg a házasság hetéről. Remélve, hogy nemcsak azok jönnek el, akik részt vettek a házas hétvégén, hanem további érdeklődők is. Résztvevők száma: 40 fő, 8 alkalom, 4 óra/alkalom.
b) Családos hétvége – olyan családok számára biztosítani egy közös, hétvégi feltöltődést, akik gyülekezetünkhöz kapcsolódnak, és nem engedhetik meg maguknak a nyaralást. Résztvevők száma: 40 fő, 8 alkalom, 4 óra/alkalom.
c) Gyülekezeti kirándulás: 2018. szeptemberében és 2019. májusában egy-egy napos kirándulást tervezünk közösségépítési céllal. Résztvevők száma: 40 fő, 8 alkalom, 4 óra/alkalom.


6. Rendszeres programjaink:
a) ifjúsági óra – minden pénteken 19.00-21.00 óráig. Résztvevők száma: minimum 10 fő, 2 óra/alkalom
b) idősek klubja – minden kedden 9.00 – 12.00 óráig. Résztvevők száma:
minimum 10 fő, 2 óra/alkalom