szechenyi

Gyülekezeti nap

1. alkalom

2018.07.07.

2018. július 7-én került megrendezésre a „Közösségi rendezvények szervezése, lebonyolítása – Rendezvény” 1. alkalma, melynek témája a Gyülekezet közössége volt. Előadónak Pál Ferenc atyát, katolikus papot, elismert mentálhigiénés szakembert választottuk. Az előadás során felmerült az egyéni szerep a gyülekezeten belül, a gyülekezet összetartó ereje, illetve az Istenhez való közelség a gyülekezet közössége révén. Részleteztük, mitől és hogyan érezhetjük otthon, családi körben magunkat Isten házában.

  

 

2. alkalom

2019.07.07.

A gyülekezeti közösség az Isten nagy családjába való tartozás kifejezése, ahol egy az Atyánk, s mi mindannyian az ő gyermekei, így egymásnak testvérei lehetünk. Ezért is lehetett a gyülekezeti nap örömünnep számunkra.Szeverényi János missziói lelkész lélekemelő igehirdetése az életújulásról, az esélyről szólt. Munkájából fakadóan sokat volt börtönben lévő rabok, volt maffiafőnökök, mélyszegénységben élők, hajléktalanok között. Itt még inkább szembetűnő a változás, amit Isten igéje, az imádság és Szentlélek munkája véghez visz az emberek szívében. „Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” - hangzott az igei biztatás. Az az erő, ami az életújulásunkhoz, megtérésünkhöz szükséges abból a tapasztalatból táplálkozhat, hogy Isten számára mindannyian fontosak és értékesek vagyunk.Beával egy táncos koreográfiát tanultak a gyerekek Pintér Béla Az én Istenem c. számára, a színész palánták pedig Pancsinelló történetét gyakorolták be. Mindkét előadás a gyülekezeti napi istentisztelet színfoltja volt. Farkasné Gombár Ildikóval „anyák és lányaik” padlóképet készítettek, miközben gondolatban végig járták egy mese segítségével az otthon melegének biztonságot adó légkörét, az útonlevés kalandos izgalmait, a hazatalálás örömeit. Közös alkotásokban örökítették meg a mese és valóság találkozásának képeit.Nóri kreatív tere a hajfonásról szólt, sok kislány örömére. Peti és Edina rögtönzött fotószalonjában csodálatos átalakuláson mehettek át a bátrak és bohóckodni vágyók. Jánosnak köszönjük a felajánlását: vattacukor, minden mennyiségben. Földes Gábor és Tamás felügyeletével a céllövészet izgalmait is kipróbálhatták, nem csak „apák és fiaik”.