szechenyi

Disszemináció keretében a tapasztalatok megosztása a hazai szakemberek körében tréningek, kompetencia fejlesztések keretében (rendezvény) 1. - Beszámoló

Az ezt a programot megelőző műhelymunkán a fiatalok elvándorlásáról beszéltek a résztvevők, amin arra jutottak, hogy a térség népszerűsítése segíthet megoldani ezt a problémát.

A népszerűsítés az elnéptelenedés mellett turisztikai szempontokból is jó ötlet. Azzal, hogy a térség népszerűvé válik a turisták körében, a térség bevételein is javítana. Új munkahelyek jönnének létre turisztikai céllal, például vendéglők, szállások. Ez munkahelyet teremtene a helyieknek, és segítene a fiataloknak is, hogy ne kelljen elköltözniük munkalehetőség miatt.

Borsodbóta természetes közegben helyezkedik el, ez az egyik vonzó tulajdonsága. Távol van a város zajától, így a nyugalomra vágyók célpontja lehet, érdemes erre építeni, amikor turisták bevonzásáról van szó.

A helyiek örülnének a turistáknak, mert így több emberhez eljuthat, hogy milyen szépségeket rejt a térség, és egy kis színt vinnének a hétköznapokba. Új munkahelyek jönnének létre, biztosabb lenne a megélhetés, és a falu jövője, így megállapítható, hogy pozitív változás lépne a térség életébe, ha felkapottabb hely lenne a turisták körében.