szechenyi

A kedvezményezett bemutatása

A Borsodbótai Önkéntes Tűzoltó Egyesület alapszabálya szerint 1974-ben alakult meg, de tevékenységét már az 1900-as évek elején megkezdte. Tevékenységi körét többször bővítette, majd az ehhez illő Borsodbótai Önkéntes Tűzoltó-, Településszépítő-, Környezetvédő- és Foglalkoztatást Elősegítő Egyesület nevet 2009-ben vette fel. Alapszabályában rendelkezik közhasznú tevékenységeiről, amely széles körű tevékenységi kört foglal magába. Több hazai és Európai Uniós támogatással megvalósuló programot bonyolított le. Az Egyesület program-jai kiterjedtek az ifjúság képzésére, nevelésére, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű szemé-lyek és csoportok képzésére, foglalkoztatására, környezetvédelmi feladatok ellátására, telepü-lésüzemeltetésre, szociális ellátórendszer működtetésére.
A módosítás szellemének megfelelően az egyesület tagsága az alap feladatokon túl, elvállalja a helyi foglalkoztatás elősegítését, szociálisan vagy bármely okból hátrányos helyzetű réte-gek, így a roma származású lakosok, munkanélküli fiatalok, nők, társadalmilag is szembetűnő esélyegyenlőtlenségének csökkentését. Emellett nevelési és oktatási (kiemelt figyelemmel a felnőttképzés, oktatás továbbképzés), képességfejlesztési, ismeretterjesztési feladatokat vállal. Kulturális, szociális, gyermek és ifjúságvédelmi tevékenységet folytat. Vállalja az emberi és állampolgári jogok védelmét szolgáló közfeladatok ellátását, sport és szabadidős rendezvények szervezését, a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenységeket, a rehabilitációs foglalkoztatást, az Euroatlanti Integráció elősegítését, ár- és belvízvédelem ellátásához kapcsolódó feladatok ellátását. Továbbá környezetvédelmi és szemléletformáló programok lebonyolítását, helyi és regionális szintű egészség-megőrzési programok (egészségfejlesztés, közösségfejlesztés, egészségvéde-lem, egészséges életmódra nevelés és megelőzés, népegészségügyi feladatok, betegcsoportok képviselete, sportos életvitelre való nevelés és ösztönzés, egészségtervek elkészítése és megvalósítása) betegségmegelőzés, gyógyító- egészségügyi rehabilitációs tevékenység ellátását.
Az egyesület a hátrányos helyzetű - elsősorban roma - népesség irányába folytatott tevékeny-séget elsősorban pályázati források felhasználásával valósítják meg, ennek következtében a községben az önkormányzat mellett az egyesület – pályázati támogatások esetén – a legnagyobb foglalkoztató. A közös célok és a megvalósításukra tett erőfeszítések rendszeres és partneri viszonyt indukált nemcsak a települési, hanem a térségi és távolabbi roma, szociális ellátó, képző és foglalkoztató és civil szervezetekkel, intézményekkel.
A fentiek alapján megállapítható, hogy szervezetünk a hatóterületén élő teljes lakosság szá-mára igyekszik támogatást, segítséget, és minőségi programokat nyújtani. Jellemző probléma a lélekszám csökkenése a fiatalok elvándorlása tanulmányaik befejezése után, valamint a tér-ségben élő fiatalok munkanélkülisége, hátrányos helyzete. Emellett a térségben kevés a közösségfejlesztő program.