szechenyi

Tanulmányút 3. - Beszámoló

A résztvevők Nagypáliba látogattak el, mivel a település híres arról, hogy folyamatosan a fejlesztésre törekednek az ott élők. A tanulmányút során a résztvevők megismerik a fejlesztéseket, melyekre a helyiek nagyon büszkék, már több díjat is elnyertek miattuk.

A Nagypáliban történt látogatás célja, hogy a szakemberek megismerjék a Nagypáli Fejlesztési Övezet munkaszervezet módszereit, céljait, tevékenységét. Az önkormányzat részéről Szalai Réka ismerteti, hogy milyen projektek zajlanak éppen a településen (köztük több térségbeli önkormányzat összefogásával egy EFOP pályázat is, melynek célja a humán közszolgáltatások fejlesztése). Nagypáli Zalaegerszeg közelsége miatt több cég székhelye is, az ingázók száma is magas, de vonzó település maradt a fiatalok számára. Ez többek között annak is köszönhető, hogy az önkormányzat több pályázati projekten is indult, valamint nagyon szoros együttműködést alakított ki a civil szervezetekkel. A programok összehangoltak, a fejlesztések összekapcsolódnak.

A szakemberek meglátogatják a helyi közösségi házat, valamint találkoznak a helyi humán közszolgáltatásban dolgozó szakemberekkel is.

Szalai Réka beszámol a Szülő suli programról is, melynek előadásai, programjai nagy érdeklődést váltanak ki a helyi fiatal családok tagjaiból. Ez is egy olyan program, ami a helyi igényekre, szükségletekre született válaszként.