szechenyi

Tanulmányút 2. - Beszámoló

A második tanulmányút az Abafalvához nagyon közel fekvő Sajószentkirályra vezetett. A települést Béres Ferenc polgármester úr mutatta be a szakembereinknek. Megtekintettük az iskolát, az óvodát valamint a kultúrházat. A legjobban a többfunkciós pálya keltette fel az érdeklődésünket, mert ezt polgármester úr elmondása szerint leginkább a fiatalok használják, ez is egy plusz lehetőség a szabadidő eltöltésére.

A település lakosságszámát tekintve nagyjából Borsodbótával azonos, itt is jellemző az ingázás, a közeli Rimaszombatra. Az önkormányzat a lehetőségeihez mérten támogatja az innen munkába járókat.

A polgármester úr elmesélte, hogy ők is ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint Borsodbóta, de ők abba az irányba próbálnak elmozdulni, hogy láthatóvá tegyék, milyen értékei vannak a falunak és az itt lakásnak. Egy falufórumon a már itt lakóktól összegyűjtötték, hogy miért szeretnek itt lakni, és ebből készítettek egy prospektust azok számára, akik érdeklődnek a település iránt, vagy turistaként járnak erre. Egyelőre nem mérhető még a hatása, de a településen nagyon bíznak abban, hogy sikerül egyre több fiatalt haza- vagy idecsábítani.

Az itt lakó fiatalokkal rendszeresen találkozik a polgármester, és folyamatos az egyeztetés a lakossággal arról, hogy milyen fejlesztéseket tartanak fontosnak.

A tanulmányút végénél a résztvevők meglátogatják a település nevezetességét, a sajószentkirályi kastélyt, és itt annak a lehetőségét mérik fel, hogy hogyan lehet turistacélponttá tenni egy ilyen adottságú épületet. A sajószentkirályi kastély források híján ugyan még nem pompázik régi fényében, de így is többen fordulnak meg benne turistaként.