szechenyi

Tanulmányút 1. - Beszámoló

Az első tanulmányút Abafalvára vezetett. A település a magyar és a szlovák határon fekszik, történetileg ugyanahhoz a kistájhoz tartozott, mint Borsodbóta, jelenleg a rimaszombati járásban fekszik, nem messze a járási központtól.

Lakossága kevesebb, mint Borsodbótának, de a falu rendezett, rendelkezik magyar nyelvű általános iskolával.

A közös találkozón a szakembereink megtudják, hogy az ingázás itt is hangsúlyosan jelen lévő életforma, bár a helyi vezetőknek vannak kezdeményezéseik arra, hogy a fiatalok képesek legyenek akár a mezőgazdaság keretében, akár állattartással saját vállalkozást indítani, és helyben önellátóvá válni. A település maga is igyekszik saját forrásait ennek érdekében felhasználni.

A tanulmányúton részt vett Hanobik Irén polgármesterasszony, valamint Radics Csaba a képviselő-testület tagja, ők mutatták be, hogy milyen lépéseket tett eddig és milyen további gazdaságfejlesztő, településfejlesztő lépéseket tervez a hivatal annak érdekében, hogy a helyben születettek (és más ide beszármazók is) helyben találják meg megélhetésük forrását.

A fiataloknak külön programot indítanak, melyben elsősorban arra helyezik a hangsúlyt, hogy a gyereknevelési szabadságon otthon maradó asszonyok igyekezzenek az időt jól felhasználva, otthonról is végezhető munkát találni, szakmát kitanulni.