szechenyi

A kutatás módszertana

A tervezett kutatás több módszertani elemet is tartalmaz, figyelve a kvalitatív és a kvantitatív adatok helyes arányának megtartására.


A kutatást kvalitatív adatgyűjtéssel kezdjük, melynek két formáját szeretnénk használni:
1. mélyinterjúk szakemberekkel (közgazdászok, védőnő, pedagógus, kulturális szervező, közösségszervező, tanár, iskolaigazgató, településtervezésben járta szakember, szociális munkás, pszichológus stb.) A mélyinterjúkra leginkább Borsodbóta és környezetében kerül majd sor, mert meggyőződésünk, hogy megfelelő helyismerettel rendelkező szakemberek releváns válaszokat fognak adni. A mélyinterjúk, félstrukturált interjúk kérdéseit és tematikus blokkjait egyrészt az áttekintett szakirodalom, másrészt a megtartott műhelymunkák és tanulmányutak tapasztalatai alapján állítjuk majd össze. 


2. fókuszcsoportos interjúk, mert bizonyított, hogy meghatározott keretek között a beszélgetések öngerjesztően, több olyan információhoz hozzá lehet jutni ilyen alkalmakkor, melyhez egy mélyinterjú során nem.

A kvantitatív kutatási részben először összeállítunk egy kérdőívet, melyet pilot jellegel lekérdezünk a velünk kapcsolatban lévő szakemberek körében. Ezt követően a tapasztalataikkal kiegészítjük, ezek alapján javítjuk a kérdőívet. 
A célcsoport, a 100 szakember ezt követően kapja meg a végleges kérdőívet.

Az eredmények összehasonlításának érdekében ugyanezt a kérdőívet kérdezzük le a külföldi szakemberek körében is.