szechenyi

Tanulmányút 6. - Beszámoló

A hatodik tanulmányút alkalmával az egyesület képviselői Áj és Kassa településeken tanulmányozták a gazdasági környezetet, illetve a fiatalok elvándorlását, valamint azt, hogy ezeken a településeken mit tudnak tenni a humán közszolgáltatásban dolgozó szakemberek azért, hogy a lakosok helyben maradjanak.

Áj településen a látogatókat Gajdos Irén volt polgármester, és a polgármesteri hivatal dolgozói fogadták.

Kötetlen beszélgetés formájában bemutatták a település történetét, a község fejlődését. Nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők, hogy a településen már 1919-ben kiépült a forrásvizet hasznosító gravitációs vízvezeték-hálózat, amely több átépítést követően jelenleg is működik. Infrastrukturális helyzetükről elmondták, hogy a közel 300 fős településen teljes körű a földgáz hálózat kiépítése. Lakosaik száma folyamatosan csökken, azonban jellemzően magyar anyanyelvű lakosok élnek a településen. Büszkeségük a településen kiépített 10 szobás turista szálló, amely 40 személye elszállásolására alkalmas. Érdekessége a településnek, az Áji-völgy Szlovák Karszt vízfolyásai és vízesései, amely a Szlovák Karszt második leglátogatottabb helyszíne. Küldöttségünk tagjai is meglátogatták a község feletti festői szépségű vízeséseket. A fiatalok munkalehetőségéről helyben nem biztosított, többségében Kassán helyezkednek el. Áj település sok mindenben mutat hasonlóságot Borsodbótával, így szakembereink egybehangzó véleménye szerint hasznos volt számukra ez a tanulmányút.

Kassa, bár jóval nagyobb település, mint Borsodbóta, és gazdasági ereje is jóval nagyobb, mégis tartogatott számunkra szakmai programot. Itt találkoztunk néhány magyar ajkú, de a helyi közszolgáltatásban dolgozó szakemberrel, akikkel arról beszélgettünk, hogy hogyan vonzzák a városban a környező települések lakosait és milyen juttatásokat biztosítanak az ingázóknak, hogy ők a megszokott környezetükben élhessenek, akkor is, ha Kassára járnak dolgozni. Ezen érdemesnek tartottuk elgondolkodni, mert a mi esetünkben lehetne az is, hogy nem a befogadó, hanem a kibocsátó település ajánlj plusz juttatásokat az ingázóknak.