szechenyi

Műhelymunka 9. - Beszámoló

A kilencedik műhelymunka során megvalósult a kérdőíves kutatás előkészítése, mely során számba vették a kutatás legfőbb területeit, melyek azok az információk, amelyeket célszerű szélesebb körből érdemes megismerni. Így az alábbi tématerületeket emelték ki a résztvevők:

  • közösségek ismerete
  • közösségben részvétel fontossága
  • közösségi programokon való részvétel szokásai
  • közösségben részvétel módja
  • közösségi együttműködésben való részvétel hajlandósága
  • közösségben való részvétel hasznossága foglalkoztatási szempontból

A fentieket javasolt a közösségi együttműködés tágyában áttekinteni a tanulmányutakon a partnerekkel, hogy minél több tapasztalat és előzetes ismeret beépülhessen a felmérésbe.

A műhelymunka második részében a szakemberek arról egyeztettek, hogy milyen hatása van a településekre a hasonló felméréseknek, milyen felméréseket végeztek az elmúlt években a humán közszolgáltatásban dolgozók körében és ezeknek milyen eredményei lettek, milyen hatásuk érezhető akár a mai napig.