szechenyi

Műhelymunka 6. - Beszámoló

A hatodik műhelymunkán a szakemberek ismét a humán erőforrás felé fordulnak és folytatják a kulcsemberek kapcsán megkezdett témát. Az eddigiek során is több projektről esett szó, akár elméleti, akár konkrét példákon keresztül, és ezek mindegyikéből világossá vált, hogy ezekhez a projektekhez csapat kell.

A résztvevők a műhelymunka során azt beszélik át, milyen jellemzői vannak egy csapatnak, mitől válik csapattá emberek egy csoportja.

A műhelymunka során megismerkednek a résztvevők a csapat kialakulásának és ciklusának öt lépésével (Tuckman elmélete):

1. Kialakulás: a célok megfogalmazása;

2. Viták: a szerepek kialakulása (gyakran konfliktusok árán, hiszen itt nem csak a formális, hanem az informális hierarchiáról is beszélünk)

3. Normaképzés, a szabályok kialakítása, a csoportidentitás megerősítése.

4. Probléma-centrikusság: a tulajdonképpeni feladat elvégzése, a cél elérése, amiért a csapat létrejött;

5. Felbomlás: az eredmények kiértékelése, a csapat felbomlása, átalakulása.

A rövid elméleti rész után a résztvevők arról beszélgetnek, hogy eddigi tapasztalataik szerint melyik fázisra helyezték a legnagyobb hangsúlyt, mire figyeltek kevésbé, illetve hogy a fenti módszer, elmélet hogyan alkalmazható a fiatalok közösségi aktivitásba való bevonásában (például egy edző, egy pedagógus, egy civil szervezet vezetője hogyan tudja ezt a tudást beépíteni a mindennapi gyakorlatába.)