szechenyi

Műhelymunka 3. - Beszámoló

A harmadik műhelymunka témája a fejlesztési projektek sikerkritériumainak összegyűjtése volt. Az első műhelymunka gyökérokokat tárt fel, a második a kulcsemberek kérdésével foglalkozott, így időszerű volt, hogy konkrétan a projektek megvalósulásának kritériumairól, jó gyakorlatokról, illetve ezekkel együtt a kudarcokról és a belőlük levonható tanulságokról is egyeztessenek a résztvevők.

Gulyás János ezúttal mint moderátor vett részt a műhelymunkán, de e mellett saját tapasztalatival is gazdagította az eseményt.

A 2 órás műhelymunka során a részt vevő szakemberek az alábbi öt sikerkritériumot határozták meg a (település)fejlesztési projektek, egyszersmind az elvándorlás megállítása esetében:

  • világos célok megfogalmazása,
  • a projektek összekapcsolódása, a párhuzamosságok kiküszöbölése;
  • a projektek folyamatos prioritási rendbe való illesztése;
  • megfelelő csapat összeállítása;
  • az anyagi források biztosítása;
  • olyan projektek megvalósítása, melyek találkoznak a helyi igényekkel, adott esetben a részvételi költségvetés egyes elemeinek, módszertanának átvétele

A szakemberek a kevésbé sikeres projektek egyik közös jellemzőjének éppen azt találták, hogy az adott projekt nem találkozott száz százalékosan a lakosság igényeivel, így a csapat is kevésbé volt motivált, és a közösségi támogatás is elmaradt. Mivel ezek kis közösségek, erősek a rokoni, ismerősi, baráti kapcsolatok, ezért ez a pont tűnik most a legfontosabbnak a sikerkritériumok között.