szechenyi

Nemzetközi hálózatépítés 4. - Beszámoló

A 4. nemzetközi hálózatépítés alkalmával Wächter Balázs kutató egy beszélgetést moderált a partnerszervezetek részvételével, melynek témája a 2013-2020-as EU-s fejlesztési ciklus eredményeinek áttekintése.

 

Elmondható, hogy az EU-s programciklus során támogatott projekt mindegyike még nem fejeződött be, az eredményekre és különösen hatásokra még várni kell, de azért összegeztek a résztvevők a beszélgetés során néhány olyan megállapítást, amely tanulságként levonható, vagy a jövő programjai számára hasznos lehet:

  • számos térségi-járás alapon összefogott program valósulhatott meg Borsodbótán, aminek előnye, hogy a projekt menedzsmenttel járó terhek csak részben jelentek meg a kistelepülésen, míg számos szakmai esemény, program megvalósult, így a településen csak a szakmai feladatokra kellett koncentrálni. Ez a fajta támogatási megközelítés eredmény és jövőben is több hasonló projekt megvalósítása lehet indokolt. A partnerszervezetek elmondták, hogy az ő környezetükben is milyen hasznosak lehetnének ezek a térségi alapú összefogások.
  • Különösen a fiataloknak, mint óvodásoknak, iskolásoknak szóló pályázatok hasznosak, mivel azok segítettek abban, hogy kimozdítsák ezen szervezeteket és a gyerekeket a megszokott, sablonos hétköznapok eseményeiből és változatos képzési, nevelési programot kínáljanak.
  • A partnerszervezetek arról számoltak be, hogy náluk az EU támogatáshoz szükséges önerőt nekik kell saját költségvetésből biztosítaniuk, így elég korlátozott a lehetőségük a projekt megvalósításban. Magyarországon ezen költségeket a magyar kormány átvállalta a települési önkormányzatoktól.
  • Borsodbótán kiemelték, hogy hasznos lenne a megközelítés javítása, mint a településhez vezető közutak korszerűsítése, mert a jelenlegi útviszonyok bizonytalanná teszik a közlekedést. a közlekedés kapcsán hasznos lenne, ha a jövőben több igény alapú járat segítené a környező településekre bejárást iskolába vagy munkába.
  • a jövőben indokolt, hogy elsődlegesen olyan képzési programokat szervezzenek az álláskeresőknek, melyek jobban kötődnek egy-egy munkakör elvégzéséhez, ami különösen növelheti a képzésen való részvétel motivációját.
  • A tágabb járást, vagy megyét tekintve nagyon sok településen számos jó és hasznos projekt valósul meg, amely hozzájárul a térség életszínvonalának emelkedéséhez.
  • Az elmúlt években ekkora segítség még nem érkezett a szegregált települési élethelyzet felszámolásához, mely részeként egyszerre van lehetőség beruházási és szakmai programok megvalósítására. Hasznos, hogy a program keretében van lehetőség a leghátrányosabb helyzetű és legrosszabb életkörülményű családokkal, de különösen a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozni.

Borsodbóta települési koordináció mellett vagy egyéni felelősségben a programciklus alatt összesen több olyan projekt valósul meg, amely a település fejlődését szolgálta.